Majdnem úgy

Annyira követelőzik az Élet,
hogy nem mondok nemet.
Csendesen alámerülök benne,
várom, hogy mit rejteget.
Ritka játszótársam a jó,
a rosszal nem jegyzem el magam,
bágyadtan süt az őszi nap,
de érzem, hogy ereje van.

Minek a nagy derű?
A bánat is felesleges,
mindnyájan az Utat járjuk,
s a Parancsot végrehajtani kell.

Emlékek születnek,
s emlékek bomlanak le,
ne vonszoljunk vágyakat,
mert pont úgy már semmi sem lehet.

Sorsom kevésbé simogat,
célja valami más,
irdatlan rendetlenségben
Rendet rakni
talán.